Mi az Ördög(oldal)? – Bükk Maraton 2017.

 

20170806_100026

A fent említett kultikus kerékpáros vesztőhelyet egészen a célig kerestem, s csak ott kaptam felvilágosítást „A” Mátétól, hogy az idén nem szerepel a menüben. Meg tavaly sem szerepelt. Pedig akkor is jártam az üdvözlendően egyre újabb útvonalakat próbálgató Bükk Maratonon.

Hát akkor az ördög vigye el, vagy elvitte, kimaradt. De mindettől független, vagy éppen ennek köszönhetően (sosem élveztem az ottlétet) pompásat versengtem vasárnap.

Pedig voltak negatív előjelek. Ez a szezon egy kissé kaotikusan, azaz inkább sehogy sem alakul. Nem is szezon, inkább téblábolás. Az eredeti terv az volt, hogy havi szinten egyszer jól kiütöm magam a 10 órás XCU sorozat rendezvényeivel, s közbeiktatok pár kedvesebb maratont a változatosság kedvéért. Nem viszem túlzásba a versengést. Marcali megvolt, Crosskovácsi megvolt, Kondezgyík Maraton megvolt, szuper. Aztán… aztán jött a vihar és elvitte Zalaegerszeget és ekkor borult a szisztéma. Közeli cél nélkül maradtam a nyár közepén, amikor pedig pont a legjobban kellene az. Az ősz a pihenésé (kinek, mit jelent – az más kérdés), télen-tavasszal már van távoli cél, mely egyre közelebb kerül. És aztán jön a tavasz vége, nyár eleje… közepe… vége… Én meg itt állok komolyabb mutatvány nélkül. Most nem akartam csak úgy belekapkodni más versenyekbe (meg melyikbe is?) itthon… Mit tehettem, tehetek, nekiálltam a hegyoldalban fel-le rohangálni. Ó… és a pusztában, mert hosszú évek alatt/után sikerült végre egy kifogástalan dózerbicajt szerkesztenem (de erről majd egy másik írásban). Ezzel a rohangálással olyan fáradtsági fokot sikerült szűk két hónap alatt elérni, hogy az tankönyvbe illene. Azért remélem nem a túledzettségről van szó, nem szeretnék hónapokig a kispadon ülni.

Szerencsére, mint a tavalyi verseny nyertese volt még egy ajándék belépőm a Felsőtárkányi Rétesnapokra… hehe, nem-nem, hanem a jól bevált Bükk Maratonra. Miért is ne, fel is használtam – és akkor lehet egy kicsit (két napot) előtte, (és egyet) utána pihenni is, máris sokat tettem az egészségem érdekében („lazítás”), de versenyigényemet is kielégíthetem egyúttal.

Főleg, hogy – ezt már a Kondenzgyík Maratonon is alkalmaztam, de úgy néz ki alapértelmezetté teszem a jövőre vonatkozólag – egysebességes (magyarul: SingleSpeed) bringával indulok. Merev villa, merev váz. Na, ez az, amit ha meglátnak „korunk hősei”, akkor vagy (jobb esetben) kérdéseket tesznek fel (hogyan, miért, miképp), vagy csak simán hülyének tartanak. Természetesen az mindkét esetben felmerül, hogy bezzeg, ha váltóssal indulnál, akkor…. He? Akkor mi történne? Mi történt volna? Ez az, ami természetesen sosem derül ki, mert a sportban nincs ha (fősikolás tananyag). Valamint SingleSpeed-del az ember mindig jobban jár. Ha hiszitek, ha nem. Az is természetes, hogy körülbelül egész pontosan soha és senki nem próbálta és nem is fogja a kérdezők-kétkedők közül kipróbálni az így elkészített, speciális sporteszközt. Mert nem.

Most, hogy ilyen jól megmagyaráztam és megvédtem magam, álláspontom és döntésem, irány a Bükk!

Még egyvalamiről gyorsan: a fogak. Azok most – éppen, hál Istennek – köszönik szépen, jól vannak. Legutóbb egy hete vasárnap estére virradólag tört ki két tömésem, ami kedd estére be is tömettetett. Közben természetesen nem állt meg a felkészülés. Lélekben is baromi erős vagyok most, azt hiszem. Mondok valamit: lehet hallani, olvasni arról, hogy szájhigiénia, meg ennek a fontossága. Hát, esküszöm nem gondoltam volna, de azonnal beállok a fogmentő szekta tagjai közé, ha alakul ilyen. Ennél fontosabb nem létezik egy élni (hát még mozogni) vágyó ember részére. Lábak, karok, keringés…? Ugyan! Fogazat! Ez mindennek a kulcsa, motorja. Ha ott bent az arcszerkezetben nincs minden rendben, akkor vége a dalnak.

Nálam ez a számok tükrére lefordítva annyit jelent: 29 létező fogamból 23 szorul most/azonnal/rögtön generálra (ezt azért nem teljesen értem, mert rendszeresen járkálok fogdokihoz, hogy kanászodhattak el így suttyomban a rágóim), ebből 8-at kell megkoronázni, 9+6 kap valamiféle csodás burkolatot (overlay-onlay-inlay – már ilyeneket is „tudok”, bújom a szakirodalmat – a következő diplomám fogorvosi lesz). Május vége óta 11 alkalommal ültem a székben, ebből vagy 4 alkalommal volt közel 3 órás a szeánsz. Sajnos az átmeneti-műanyag alkatrészek átmenetileg sem akarnak bennem tartózkodni, ezért heti szinten (két alkalommal) kitörik valamim. Legalább egyszer bringázás közben, de már a boltban is tartottam bemutatót. Ekkor sírok, visítok, jajgatok. Mert nagyon fáj. Sőt. Annál is jobban. Azt a fájdalommennyiséget, amit az elmúlt hónapokban (!) átéltem, nem kívánom senkinek. Senkinek.

Vicces, hogy az Egyesület/Sport/Bolt közelében több ezer fogászati szakember van (természetesen Balázs Úr is ide tartozik) – de tényleg – s mindenki próbál kedvesen segíteni mit csináljak, hova menjek. Persze ez nem teljesen így megy, de azért nagyon köszönöm. Én kitartok a dokimnál, majd Ő dönt, hogy mit-merre javít/robbant/épít bennem.

Jaj! Megy a locsogás, verseny meg sehol. Dehogynem! Tehát pénteken előkaptam a Ritchey-t, jól felpumpáltam (Pumped Ricsi), mentem vele egy kört szombaton a környéken, utána meg munkába – Balázs Úr érezte, hogy el kell engedjen délután 5-kor, így volt lehetőségem egy hatalmasat pihenni… áhh, nem is, inkább enni az este folyamán, majd jó teli pocakkal időben ágyba dőlni.

Hajnalban kelés (mármint felkelés), megint étkezés. Sikerült fogakra ártalmatlan enegiaosztó tápot találnia, készítenie a páromnak – lehet, erről is írok majd külön, Dini fogatlanoknak készülő szakácskönyvében. Kávéztam is. Egyet. Kettőt… Miért ne? Nem biztos, hogy az a nyerő, ha a versenynap eltér a jól bevált, megszokottól. Hétköznap is csak döntöm magamba a feketelevest, aztán megyek sportolni, akkor most miért ne? Két dolog miatt ne: az egyik, hogy a hajnali 6 óra és a verseny 9:20-as rajtja előtt van/volt 3 óra 20 perc, addig „kimegy a hatás” (szerintem amúgy rám nincs „hatás”, inkább az ízét kedvelem); a másik, hogy várható vagy 36-37 fok (vagy csak 33) még mára is, akkor pedig a mesterségesen megemelt pulzuszám/vérnyomás és egyéb paraméterek nem biztos, hogy jótékony hatással lesznek a végeredményt illetően. Sebaj, én úgy gondoltam, hogy az íz, az élvezet az elsődleges, a többit pedig majd jól elnyomom. Sikerült is!

Elég későn értünk a rajt-cél tarlóra, alig fél órám volt összekapni magam. Szuper-szupport párom egy pillanat alatt (de tényleg, még a cipőm sem tudtam átvenni) megszerezte a rajtcsomagot, számot: én lettem a Négyeske! Remek türkizkék póló a zacsiban – meglepő, de nekem tetszik az a szín. Már van kondenzgyíkos is. És ezeket nem is osztogatom el anyósoméknak, munkaruha gyanánt!

A hangosbemondóban Pálos Pisti és Fejes Miki folyamatosan, de nagyon folyamatosan a rendszabályokat ismételte: hol van, hogyan kell megközelíteni, hol nem szabad, hol tilos, ki nézni, mit néz, miért nem lehet, mi jár akkor, ha azt teszed, ne tedd…! Azt hittem, valami úttörőtábor reinkarnációjában, esetleg egy fegyenctelepen vagyok, de ha 1 méter 80 párcenitméter magasságban körbenéztem, akkor szerencsére kerékpárosokat láttam magam körül (vagy autókat, kerékpárokkal), szóval tévedés kizárva, csak a szigor nagy. Biztos, a tapasztalatok… Vagy most vizsgázik egy újabb bírói osztag…

20170806_0918461

Szerencsére hegyikerékpározni lehetett! Ehhez szép szabályosan – hátulról – begurultam a megfelelő szekcióba, aztán pont jött egy felhő, az alá is beálltam, s volt jó kis árnyék; megvártam a visszaszámlálást, aztán a többiekkel együtt, igazán ellőttem magam.

A SingleSpeeder-ek ismert és élvezett nyugalmával.

20170806_092012

Még a beszólításnál figyeltem azért, hogy kikre kellhet (esetleg, netán –  ha helyzetbe kerülnék) figyelnem: Medgyes Gábor (nem állt rajthoz), Kis Jocó (hát hogyne), Várallyai Laci (nagyon belefogyott idén az éllovasok táborába), Sass Józsi (aki kedden találta ki, hogy most éppen hosszútávon van kedve indulni – de most meg éppen „felírták” 15 perc büntibe, mert oldalról mászott be a rajtba)…

20170806_091725

…előkerült Kakas Laci, és talán még Vock Balázs az, akivel küzdeni szoktam.

A kvázi-aszfaltos első méterek végén hátrapillantottam. Oké, minden rendben – hárman vannak már csak mögöttem. De… az eleje sincs messze. Lassú rajt a második hídig – rémlett valami, hogy mondtak ilyet. „A híd túl messze van” – ennek a jófajta háborús filmnek a címe is bevillant.

Ahogy (el)fogyott a szilárd burkolat, jött a dózer; én meg elkezdtem haladni. Hihetetlen, hogy párszáz méter alatt sikerül egész nagy mennyiségű sporttársat meg-/visszaelőznöm. És még csak nem is emelkedett. Azaz nem éreztem.

Természetesen az élmezőny most már távolodóba fogott, én meg nyomtam, ahogy éreztem – a melegre való tekintettel lassan-óvatosan-finoman. Érzésből, feeling-esen. Annyira „laza” voltam, hogy még a pulzusmérő pántot is elfeledtem magamra pakolni. Amikor meg észrevettem, hogy „Jé, nincs rajtam!”, akkor már letojtam… Csináltam gyorsan az órán egy olyan számlapot, ami mindössze három fontos adatot mutat: Eltelt idő, Távolság, Magasság. Ennyi elég. Elég kell, hogy legyen. S elég is volt.

Az egyk kanyarban Várallyai Laci kereket szerelt.

Később akadt egy kisebb társaság, akikkel majd másfél óráig együtt robogtunk, köztük volt Pogány Tamás, Pogi is – ezer éve bringás. Vagy kettőezer… Valahol, Bélapátfalva felett, azon a húzós-napos aszfalton húztam el tőle. Utána úgy gondoltam, hogy – ha már a fogaim ilyen nagy nyugiban vannak ma – akkor most megdöglök a melegtől. Tetőtől talpig levert, elöntött, kimosott az izzadtság. De… nem sokkal később, amikor a fennsíkon (?) bolyongtam, elkapott a hűvös a fuvallat… és hipp-hopp tetőtől talpig megszáradtam. Egye fene, ezért nem reklamálok.

A kör végén előkerült a hazánkban ideiglenesen állomásozó Vizdák Jani is. Úgy elment lefelé, hogy csak lestem. Igaz, Ő tudott tekerni (volt áttétele), és rugózott is elől. Jaj, én meg nem magyarákodom – én döntésem volt, hogy mivel bicajozom ma.

Érdekes – mondhatni unalmas – volt ez az első karika. Felmentünk 6…7…800 méterre, aztán ott bolyongtunk. Illetve bolyongtam. S pont ez az: sehol, de sehol senki… Elvesztem? Pálya volt, teljesen jól kijelölve, ezzel nem volt gondom. Csak az ellenfelek hiányoztak. Szerencsére egysebességessel egy idő után nincs olyan, hogy jobban nyomom, meg, hogy visszaveszek… csak a megyek kategória marad. Hát mentem a magam tempójában; néha tapostam, néha pörögtem, nagyon keveset toltam is (érdekes, hogy tényleg csak keveset – talán 6-7 perc volt az egész versenyen a tolás). Se utol nem értem senkit, se le nem előzött senki, hosszú ideig. „Jó vagyok, vagy nem vagyok jó?” – ez sem derült ki sokáig. Sőt a végén sem, de majd mindjárt…

Úgy terveztem – tavalyi időeredményeket böngészve -, hogy két óra alatt teljesítem az első (nagy) kört. Ennek ellentmondani látszott, hogy az idei pályarajzon az első kör nagyjából 65km hosszúnak tűnt, amit azért elég nehezen kiviteleznék 32.5km/h átlagsebességgel. A páromat azért két órára „időzítettem” a második szett kulaccsal az itatózónába. Hú, szegény, akkor valószínű, hogy ott főtt meg… Én meg egy kicsit előtte – több itatásra is számítottam. Szerintem volt egy majdnem egy órás szünet  a hivatalos folyadékpótlási lehetőségek terén. Egyszer egy balos kanyarban egy fiatalember vizet adott (kb. 1 óra 50 perc körül?) , aztán az utolsó lejtőn – talán egy lány volt ott, bár amikor meglátott, akkor elsétált egy fa mögé, pedig mondtam, hogy mit kérek… aztán, amikor továbbálltam, akkor jeleztem neki, hogy örülünk, ha adja-nyújta, jól esik…

20170806_121339

Ő, itt fenn nem én vagyok, hanem a Sass Józsi, amikor elsőként megy a második kanyarra.

A kisebb körre „kimenvén” hallottam a hangosban, hogy mondják: Kis Jocó három percre van előttem.

20170806_122110

Ejj, mi az Ördög? Ezek azok a hihetetlen(ül fontos) információk, amikre szükségem van a végső motivációhoz. Hogy három óra után ennyire kicsi legyen a különbség köztünk? Én szűk tíz percet jósoltam volna… Végül is… a három az szűktíz, ha úgy nézzük. Ilyenkor mi van, mi lehet? Nem teker, éhes-szomjas-fáradt-hőguta? Megyek, megnézem!

20170806_122238

És tényleg, a Völgyfő-ház felé vezető úton felfelé, szépen beértem. Kérdeztem, mi a helyzet, mondta, hogy fáradt, egész héten dolgozott. Hát, kérem tisztelettel, ezzel így vagyok én is – lásd az első bekezdések egyikét… Ilyen a masterkettesek sorsa. Sport-alvás-munka-család – persze a s sorrend tetszőleges, nem kötött hé!

Fent az itatónál Jani iszogatott kényelmesen. Nem tudtam, hogy ő már öregfiú vagy csak félöreg, hát gondoltam, innen kezdve meghúzom – amennyire lehet… Azért kezdtem már fáradozni, meg az áttételek sem szaporodtak. Betoltam még egy utolsó gélt – a fogak hálásak voltak érte (nem kellett rágniuk, bezzeg a cukor), ez egész biztos – aztán nyomás előre!

Engem nagyon jól motivál, ha egy verseny végefelé más kategóriák között lavírozhatok. Így volt ez most is. Jobbról-balról-köszönöm szépen! Egy „Evolúció Kisbér” mezes sporttárs kérdezte, hogy a Dini vagyok? Mondtam igen, talán még az vagyok. S hogy olvassa, amit írok… Hát ez milyen jó érzés már! Betettem újra  még a reggel, a versenyre vezető úton hallgatott műsoros kazettát, és teperés! Huhúúúj! Üvöltöztem, huhogtam, ugrabugráltam – csak arra kellett figyelni, hogy el ne vágódjak a köves lejtőkön. Akadt pár „necces” pillanat, de végül leértem a faluba.

A párom a zsombékosól fotózott és kiabált, hogy lehet, hogy jó vagyok (?)… a Dini vagyok…

20170806_134218

Onnan már csak egy hosszú sprint – vagy 5 perc, 130-140-es fordulattal – nehogy beérjen valaki.

20170806_134221

Ellenben hátha én érek be valakit. Nem értem, csak magamat. Illetve magamat sem értem néha…

20170806_134221(0)

A Célban. A hangostoronyból hatalmas rivalgás: második helyen… én… Van ördög, van isten? Hát tényleg? Akkor sem tudom, hogy ma „Jó voltam, vagy nem voltam jó?” – csak bejöttem egy dobogós helyen. Ez a biztos. A harangtoronyhoz képest lejjebb – a földszinten – „A” Máté fogadott, megtartott… bringástul… és akkor elmondta, hogy nem volt Örögoldal.

20170806_134625

Előkerült Józsi is, aki nem tudta mi van – mármint azon kívül, hogy első lett, most megbüntetik vagy sem… És még egy csomóan gratuláltak, de frankó volt! Úgy látszik, van még potenciálom – mármint az egysebességesezést illetően… Azt azért érzem, hogy „fénykoromban” (jajj, volt ilyen?) másképp haladtam – de az már 7-8 éve volt… vagy még régebben? Az biztos, hogy megfelelő mennyiségű erőfejlesztéssel, karbantartással még el lehet odázni a lanyhulást – hát javallom is mindenkinek, aki a változó korba lépeget.

Ettem egy kis napszítta dinnyét, banánt, aztán gyorsan elhúztam a „zuhanyba” (Ami mellett emberek sokasága gőzoborotvázta a poros (!) bringáját – végül is… ha telik láncra, bovdenezésre, csapágyszettre minden verseny után, akkor csak hajrá!) hátha hamar(abb) lesz az eredményhírdetés, és a kora délutánban már egy strandon/matracon/ágyban/ lebzselhetek (ha már sikeresen nem főttem meg a verseny alatt – ami nálam aztán tényleg csodaszámba megy).

Hát a nagy túróst: eredményhírdetés fél négykor… Akkor minek rajtoltunk (oké, a kvázi-hűvösön kívül) 9:20-kor? Beértem 13:43-ra, ha jól számolom… gatyába ráztam magam 14:02-re (szocializálódással együtt), s utána… ettem egy keveset… na de aztán most már tényleg mit csináljak?

20170806_143018

Mivel gluténmentes vagyok, így a közeli – bár nagyon íncsiklandó – Rétesnapok sem érintenek, akkor meg mi a csudával üssem el az időm a prérin? Ráadásul a 15:30-kor kezdődő eredményhírdetés legvége a hosszú táv… azaz még egy szűk bónusz-óra vár rám. Félkómában hevertem végig a mini/rövid/közép távok felsorolását… az autó mélyén. Nem volt energiám (fotó)riporterkedni. S tényleg, fél öt után tudtam hívni az egri szállást, ahova egy kis pihenést terveztünk, hogy most indulunk Felsőtárkányból…

Láttam, hogy Sass Józsiék sem bírják, valmikor három óra körül leléptek… Így még az eredményhírdetés, a dobogó is sérül  (nem az első eset), pedig az olyan szép és jó, amikor mindenki, aki érintett ott áll… De hát nem, ez még nem megy.  Abba meg bele sem gondolok, hogy a mini-/rövidtávosoknak mit kell kibírniuk… Óanyám!

 

A dobogó körül volt egy kis kavar, mert keletkezett egy olyan eredménylista, amin harmadik voltam és Kis Jocó a második… Talán az első/nagy kör eredményeit nézték? De tényleg ott volt, kinyomtatva. Érdekes, mert a „falra függesztve” már korábban megnézhettem a helyes sorrendet, csak a díjátadóknak nem jutott belőle…? Aztán szépen kihívtak minket… kicsit kiabáltunk:

20170806_162127

Hol vagy, Józsi hol vagy…?

Hát… Sass Józsit földi helytartója Balázs Bea képviselte, jól gratuláltunk neki, kezet is fogtunk, meg rötyögtünk a fura helyzeten. Bár Bea hihetetlen tempójával simán „ott van” egyes férfikategóriák dobogósai között – ezt nem árt tudni róla. De azért a hosszútáv masterkettőt nem adjuk!

20170806_162206

Utána még gyors adminisztrálás – mert én kaptam egy töküres bükkmaratonos mappát, ami szép, de… Hja, ez lett volna a tartója a díjnak, ami egy nevezés a jövő évire, vagy valami másra? Ki tudja? Szerencsére a pultnál ott ücsörgött Nagy Ádám Főszervező bácsi, aki – tökéletes gondolatolvasóként – felajánlotta, hogy beválthatom „maradványértékre” (azt hiszem, van közgazdász diplomája is – többek között), például egy High-5 csomagra. Igen, egy percig sem haboztam – vagyok olyan szerencsés helyzetben, hogy a Meditech Sport Club be tud nevezni a versenyekre, így sokkal jobban járok egy zsák géllel-szelettel-izotóniás tablettával! Hurrá!

Szépen el- és megköszöntem, majd végre-valahára irány az autó… amiben már dekkoltunk családilag bő két órát… aztán Eger. Fél hét magasságában már ettem is…. Meg fél nyolckor…. és fél kilenckor is. Egészen tízig. Öt perccel zárás előtt, a közeli szupermarketben vettem egy kisebb (12 kilós…) dinnyét. Ezt a következő 24 órában teljesen egyedül betermeltem, úgy, hogy mást is ettem ám! Most nem számít, úgy gondoltam, megérdemlem. Ugye?

Az Ördögoldal…? Megvár.

 

 

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s